< Vissza

Tökéletes történelmi kezdet – A World Urban Games 2019 a végéhez ért

WUG Budapest, 2019. 09. 15.

Három nap színtiszta utcai művészet után, bár fájó szívvel, de búcsúzunk a World Urban Games 2019-től. Azonban van mibe kapaszkodnunk, hiszen rengeteg fantasztikus teljesítményt, hatalmas összecsapásokat és a rendkívül tehetséges utcai sportolók szívéből jövő varázslatot láthattunk.

Felfokozott hangulat uralkodott a férfi és női breaktánc csatái során. A döntőket követően Ami és Victor váltak a táncparkett királynőjévé és királyává. Menno és Bumblebee fantasztikus mozdulataikkal biztosították helyüket a Victor mellett a dobogón. Míg a „b-girlök” mezőnyében Sunny és Logistx az összecsapásaik során nem kis ízelítőt adtak abból, hogy mire is képesek, így teljesen megérdemelten végeztek a második és harmadik helyen.

A parkour női számai közül freestyle-ban avattak bajnokot először. Az orosz Alekszandra Sevcsenko szerezte meg az első helyet 24.50 ponttal, őt pedig a Adela Merkova (22.00) és Bo Zuijderwijk (20.50) követte. Vasárnap a speed-run döntő futamán Stefanny Navarro tudta a leggyorsabban teljesíteni a pályát, őt Alekszandra Sevcsenko követte a második legjobb idővel, míg Stephania Zitis a harmadik helyen végzett.
Cseh, spanyol és ukrán. Ez a dobogó zászlóinak sorrendje a parkour speed férfi versenyszámában. Annak ellenére, hogy a végső futamidők igencsak szorosan követték egymást, Matej Srovnalnak, 21.92-es idejével, sikerült megnyernie a versenyt. A második és harmadik helyen Alberto Gomez, valamint Olekszander Tityarenko végzett, akik között mindössze egy ezred másodperc volt a különbség.
Jevgenyij Arojan szerezte a legtöbb pontot a férfiak freestyle versenyszámában. Az orosz versenyző Krystian Kowalewskit és Dimitrisz Kürszanidiszt előzte meg a dobogón.

A World Urban Games első döntőjére a BMX és Roller Freestyle Parkban került sor, ahol a női inline-görkorcsolyázók mérték össze tudásukat. Katayama Misaki bizonyult a mezőny legjobbjának, mellette pedig a spanyol Maria Munoz, valamint a szintén japán Hyoyama Suzuka állhatott fel a dobogóra.
A férfi inline-görkorcsolyázók fantasztikus mozdulatokkal kápráztatták el a közönséget, végső pontszámaik tökéletesen bizonyítják ezt. A dobogó legfelső fokára Roman Abrate (92.00) állhatott fel, Maxime Genaud (90.66), valamint Sem Croft (89.33) pedig az ezüst-, illetve bronzérmet szerezték meg.

A repülő korong freestyle döntőjében az első két helyet az a két amerikai páros szerezte meg, akik a pénteki selejtezős csoportok legjobbjainak bizonyultak. Aranyérmet szerzett Emma Kahle és Daniel O’Neill. Juliana Korver és Ryan Young az ezüstig jutott, míg a harmadik helyen az olasz duó, Eduardo Turri és Maxine Mittempergher végzett.

Nem meglepetés, hogy a rendkívül tehetséges Hannah Roberts lett végül a női BMX-esek legjobbjának kikiáltva. Az amerikai után a japán Oike Minato és a Kolumbiából érkezett Liszurley Villegas Serna végzett, így ők az ezüst-, illetve bronzérmet vihették haza.
Brandon Loupos mindenkit lenyűgözött a dupla hátraszaltójával a férfi BMX-esek döntő futamán. Martin Logan az utolsó pillanatban ugrott fel a második helyre, mindössze két század ponttal megelőzve az amerikai Justin Dowellt.

A 3x3 kosárlabda arénában két bajnokot is avattak. A nők versenyét Oroszország nyerte, miután 16:13-ra legyőzték Franciaországot, mögöttük Kína állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
A férfi döntő újfent egy orosz-francia összecsapás volt, azonban ezúttal a franciák bizonyultak a legjobbnak. Ukrajna csapata pedig egy bronzéremmel a nyakában inthetett búcsút az első World Urban Games-nek.

Két sportág is bemutatkozott a fesztivál programjában: az evezős ergométer és a laser run. Hat futam ment le az evezős ergométer bemutatósátrában, melyek mindegyike más és más felütéssel rendelkezett, ezzel is több néző figyelmét odavonzva.
Több profi magyar öttusázót is láthattunk a laser run versenyszámai során, amint éppen lelküket kitéve futottak és nagy hatékonysággal lőttek célba. A családi esemény igazi sikert aratott, hiszen mindenki megtalálta a laser run szépségét.

Kiemelt partnereink

telekom
mol-limo

Hivatalos partnereink

vw

Barátaink

vans
dickies
velvart
lidl
store13
ps4
decathlon
lidl
lidl
lidl
bazis-store
skullcandy
x